A házassági elválás olyan kérdés, amely tagadhatatlanul ott él körülöttünk, mellettünk, bennünk. Statisztikai adatokat lehetne közölni a válás iszonyatos méreteiről, mely a mostani időben jelentkezik, de talán fontosabb e kérdést a gyökerénél fogva megvizsgálni és tisztázni.
szerző: Dr. Lukács László
piarista teológiai tanár, főigazgató, Budapest
„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezi Vörösmarty Mihály a Gondolatok a könyvtárban című versében. Hasonló kérdéseket föltehetünk az emberiség más találmányaival kapcsolatban is. S a válasz bizony gyakran bizonytalan, hiszen a legtöbbnek jó néhány negatív hatása is van: rajtunk múlik, hogy jóra vagy rosszra használjuk-e fel. Vörösmarty kérdését azonban még élesebben föl lehet vetni: mi viszi valójában előre a világot? És: merre az „előre”, milyen irányban remélhetünk valódi fejlődést? Mi teszi az embert teljesebb és boldogabb emberré?
Írta: Bill Hybels
Megbocsáthatatlan, mégis állandóan megtörténik. Tanárok, pásztorok, szülők és barátok tétlenül figyelik, amint a szerelemtől elkábult párok elmerülnek a románcban, az összeborulásban. Nagyon is jól tudják, hogy a valóság majd egyszer csak betör az idillbe, konfliktusok alakulnak ki, ellenségeskedések keletkeznek, és a valamikor boldog pár olyan helyzettel találja magát szemben, amelyre egyikük sem lesz felkészülve. De senki nem kínál recepteket konfliktus-megoldásra.
A tanfolyam harmadik találkozásán (2007. 11. 24.) a lelkigondozás speciális eseteiről volt szó (Krízis, öngyilkosság, depresszió, stressz...). Az előadások meghallgathatók illetve letölthetők. Előadó: Merényi Zoltán.
Prezentációk:
DepresszióA tanfolyam második találkozásán (2007. 10. 13) a lelkigondozás módszertanáról esett szó. Az előadások hanganyaga meghallgatható és letölthető. Előadó: Merényi Zoltán.
A lelkigondozásról, II. rész
Nemes Ödön atya 12 éve él újra Magyarországon. Japánból hazatérve lelkivezetéssel kezdett foglalkozni, és évekkel ezelõtt bekapcsolódott a Semmelweis Egyetem lelkigondozói posztgraduális képzésébe. Különféle kurzusokon, mûhelyekben adja tovább lelkigondozói tapasztalatait, tudását.
2004.10.15.
|
A lelkigondozásról, I. rész
Nemes Ödön jezsuita atyával beszélgetünk, aki több mint négy évtizedet töltött Japánban, ahol katolikus pap létére azon dolgozott, hogy minél mélyebb kapcsolatot építsen ki nem keresztényekkel. Foglalkozott alkoholistákkal, bebörtönzöttekkel, fogyatékkal élõ gyermekek szüleivel, a társadalom perifériájára szorítottak különféle csoportjaival, alkalmazva a lelkigondozás szemléletét és módszereit.
|
Előfordulás
A WHO adatai szerint (1997) világszerte évente kb. 100 millió embernél alakul ki depresszió. Az alapellátásban megjelenő betegek mintegy 10%-a depressziós. 1990-ben a depresszió a 4. helyen állt a társadalom és a beteg számára legnagyobb terhet jelentő betegségek listáján, és előreláthatólag 2020-ban kerül az első helyre.
Az epilepszia felnőttekben az agyi vérellátási zavarok (stroke) után második, gyermekekben az első legnagyobb agyi megbetegedés. A népesség 0,5-1,0 %-a epilepsziás. Legjellemzőbb tünete az epilepsziás roham, amely valamely agyi működés hirtelen és átmeneti felerősödéséből vagy ritkábban a működés kieséséből áll. Attól függően, hogy ez a roham, amely az agy egy területén az izgalmi folyamatok elféktelenedéséből származik, milyen működésű területen következik be és onnan milyen mértékben és hova terjed, a rohamok sokfélék lehetnek. Nemcsak a rohamok sokfélék, hanem az epilepsziák is, aszerint hogy mi az okuk, mely agyterületet érintenek, mikor alakultak ki stb. Az epilepszia tehát nem egységes megbetegedés. Különböző epilepsziás tünetegyüttesek vannak és a kezelési lehetőségek is különböznek.
Úgy érzed, hogy nem érdemes tovább élni? Túl nagyok a problémáid? Úgy tűnik, senki sem segít? Vannak, akik ilyen kétségbeesett vagy közönybe süllyedt hangulatban az öngyilkosságot kezdik fontolgatni. De mit mond minderről a Biblia? Az öngyilkosság nem új dolog. A Bibliában hét öngyilkosság van feljegyezve.
A borderline személyiségzavar (borderline personality disorder - BPD), melyet Magyarországon időnként érzelmileg labilis vagy határeseti személyiségzavarnak is szoktak nevezni, gyötrelmes állapot. Az okokat és gyógymódokat illetően egyelőre sok a kétség és a nézeteltérés, ám azt senki nem vitatja, hogy a borderline tünetek nagyon fájdalmasak, és elszenvedőiknek szakértő segítségre és környezetük támogatására van szükségük. Fontos, hogy ne keverjük össze a betegséget a depresszióval! A zavar a népesség mintegy két-három százalékára jellemző, tehát a leggyakoribb személyiségzavarnak tekinthető
Megvallom, sohasem mertem volna a lelkészséget vállalni, és hosszú évtizedeken át végezni, ha nem ilyenek volnának az Isten élvonalbeli szolgái, akár az Ó, akár az Újtestamentumban. Olykor éppen az ejt bámulatba, hogy Isten nem angyalokkal, hanem ilyen Illés-félékkel viszi végbe a maga üdvtervét.
A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) 1983-ban alakult. Az első években Budapesten a Városligeti fasor esperesi hivatalában tartottunk bibliaórákat, lelkigondozói-, tanácsadó alkalmakat kallódó-, főként drogfogyasztó fiatalok számára. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon kábítószeres fiatalok gyógyítására, kezelésére, érdekképviseletére és segítésére jött létre 1986-ban.
Felvétel, jelentkezés:
Válaszút Misszió Drogkonzultációs Iroda
Budapest, 1122 Csaba u. 1.
Tel: 224-01-22
HIETE Pszichiátriai és Pszichológiai Tanszék -
Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Budapest
A kényszerbetegség felismerése és kezelése az utóbbi évtizedek pszichiátriai kutatásai és nem utolsósorban felvilágosító, tájékoztató kiadványok, műsorok által került a szakmai érdeklődés előterébe. Epidemiológiai felmérések alapján kiderült, hogy a betegség sokkal gyakoribb, mint azt korábban gondolták. Ennek oka, hogy sokan titkolják tüneteiket, nem mernek orvoshoz fordulni panaszaikkal, szégyellnivalónak tartják, és gyakran arról is kevés ismeretük van, hogy ezek a tünetek kezelhetők, illetve hogy egyáltalán ilyen betegség létezik. Az is előfordul, hogy csak közvetlen rákérdezéssel derül ki, hogy a betegnek kényszeres tünetei vannak. Pedig ma már a viselkedésterápia mellett az elmúlt évtized biológiai, pszichiátriai kutatásainak köszönhetően számos hatékony, szelektív szerotonerg antidepresszáns áll rendelkezésünkre, amellyel ez az egyébként igen sok lelki szenvedést okozó betegség sikeresebben kezelhető.
A kézikönyv letölthető PDF formátumban innen. (http://www.theol.u-szeged.hu/konyvtar/nevelestudomany/lelkigondozas.pdf)
Olyan kézikönyvet szeretnénk a hallgatók kezébe adni, amely áttekinthetı összefoglalót nyújt a lelki segítıszolgálat elméleti és gyakorlati kérdéseirıl, feladatairól. Mivel tankönyvrıl van szó, tudatosan törekedtünk arra, hogy „megtanulható” legyen, s ugyanakkor a közölt és elsajátított ismeretanyag egyértelmő eligazítást, vagy inkább bátorító kiindulópontot nyújtson a segítésnyújtásra vállalkozóknak.
“Ha egy embert megértenek, akkor az az ember tartozik valahova.” (Rogers) A lelkileg megterheltek közül sokan úgy érzik, hogy senki sem érti meg őket. Senki sem? Esetleg eltakarjuk gyengeségeinket vagy csupán elfeledkezünk lelkünk és mások lelkének gondozásáról?”
Írta: Merényi Zoltán
A János evangéliumának 4. fejezetében található történetet sokféle szempontból lehet értelmezni, most mi a lelkigondozói beszélgetés kapcsán vizsgáljuk ezt a beszélgetést.
Amikor a félelemről szólunk, az emberről is beszélünk. Az állat is fél, de az ember tudja, hogy fél. Születésünk pillanatától halálunkig kísér és kísért az élet ellensége, a félelem. Borzongató szellemességgel állapítja meg Erich Kastner:
Lesz-e még jobb,
vagy egyre rosszabb?
Kérdem,
Ám kérdezz!
A véleményem:
az élet - életveszélyes.
Amit a mai orvostudomány már tud, azt a zsoltáros több ezer évvel ezelőtt érezte, sőt le is írta pl. a 32. Zsoltár 1-5. versében. Ezt a zsoltárt egy neves pszichológus éppen ezért "pszichoanalitikus", lélekelemző zsoltárnak nevezte el.
Veszélyben vagyunk. Mi lelki munkások, segítõk, másokért oly sokat fáradozók. Nem, nem azért, mert az emberek annyira hálátlanok, nem is azért mert nem tesszük jól a dolgunk… A veszély oka, hogy a tűz bennünk oly érzékeny, könnyen alábbhagy a lobogás, egy kis szél, eső, vagy egy-két „jószándékú” testvér oltogatása, és már majdnem kialszik a parázs. De még föl-föl lobban, erőre kap újból, hisz, ha végleg kiégne, nagyon nehéz lenne tüzet csiholni…
Kósa Éva 2004. november 8-án tartotta meg előadását a Mindentudás Egyetemén A média szerepe a gyerekek fejlődésében címmel.
Ön most azonnal nézhető (stream) formában megtekintheti az előadás teljes videofelvételét. Egy jobb minőségű szélessávú, illetve egy gyengébb minőségű, modemes változat közül választhat.
Az előadás:
Szélessávú változat
(kép: Windows Media Video V9, 259kbps; hang: Windows Media Audio V9)
Modemes változat
(kép: Windows Media Video V9, 29kbps; hang: Windows Media Audio V9)
...amitől mindenki szeretne megszabadulni!
Fárasztó egy dolog...
Gyakran előfordul, hogy úgy érezzük magunkat, mint akit agyonvertek. Fáradtak, levertek vagyunk, és közben azt érezzük mázsányi súly nehezedik ránk. Ilyenkor többnyire nem tudjuk, hogy mi lehet a bajunk. Kialvatlanságra, az időjárási frontokra gyanakszunk, és nem is sejtjük, hogy korunk tipikus "betegségének" tüneteit észleljük magunkon, nevezetesen a stresszét. Életünk mindig váltakozik nyugalmi, valamint stressz és krízis időszakok között. Az emberek különböző módon bánnak el a nyomással, feszültséggel - mivel mind különbözőek vagyunk.
„A krízis olyan állapot, amely akkor keletkezik, amikor a személy több lényeges ponton céljaival ellentétes akadályokba ütközik, s ezek az ő szokásos problémamegoldó eszközeivel leküzdhetetlennek látszanak. Ekkor felbomlik a személyiség egyensúlya, zavar következik be, miközben a személy több kísérletet tesz a megoldásra. Végül is eléri az adaptáció valamely fokát, amely vagy megegyezik a személyiség érdekeivel, vagy nem.” Caplan
Bevezetés
Bizonyára sok helyen és sokfélét hallottatok már a kábítószerekről és talán vannak köztetek olyanok, akik személyesen is találkoztak a drogok világával. Ebben az előadásban szeretném nektek összefoglalni a ma használt kábítószerek jellemzőit és azok hatásait fizikai és lelki egészségünkre, személyiségünk és életünk alakulására. Mondanivalóm célja nem az elrettentés, a tiltás, hanem hogy ismerjétek meg a kábítószereket, és ez alapján tudjatok a helyes oldalra állni és felelős személyes döntést hozni.
Tringer László 2003. május 12-én tartotta meg előadását a Mindentudás Egyetemén, A depresszió: kor-kór? címmel.
Ön most azonnal nézhető (stream) formában megtekintheti az előadás teljes videofelvételét. Egy jobb minőségű szélessávú, illetve egy gyengébb minőségű, modemes változat közül választhat.
Az előadás:
Szélessávú változat
(kép: Windows Media Video V7, 259kbps; hang: Windows Media Audio V8, stereo)
Modemes változat
(kép: Windows Media Video V7, 29kbps; hang: Windows Media Audio V8, mono)
2007. szeptember 15. Szegedi Baptista Gyülekezet
Előadó: Merényi Zoltán
1. Előadás: Bevezetés
2. Előadás: Kicsoda az ember?
Dr. Pálhegyi Ferenc írása
Dr. Pálhegyi Ferenc írása
Bár ma már a férfiak is tesznek fülbevalót a fülükbe és sokszor a nők viselik a nadrágot, nagyon kétségbe lennék esve, ha egy reggel arra ébrednék, hogy a feleségem ugyanolyan, mint én. Nálam csak ő lenne jobban kétségbeesve. Nem vagyunk egyformák, de ettől élhetünk harmóniában.
Ez a dokumentum egyike azon segédkönyv sorozatoknak, amelyeket speciális társadalmi és szakmai csoportok számára készítettünk. Ez a sorozat elsősorban az öngyilkosság megelőzésére készült. Részét képezi a WHO egész világra kiterjedő öngyilkosság megelőző programjának, a SUPRE-nek. World Health Organisation (Genf, 2000)
A film megtörtént eseményt dolgoz fel. Tanulságos.
A lelki egészség legfontosabb alapjai az egyén önelfogadása, önbizalma, valamint a mások irányában való hasonló elfogadás és bizalom. Ezen attitűdök meghatározzák, hogyan észleli az egyén a különböző helyzeteket, és jellemző viselkedésjegyek kialakulásához vezetnek.
Minden helyzetet, amelybe kerülünk értékelnünk kell, hogy a megfelelő viselkedést kialakíthassuk. A helyzet értékelése hat az érzéseinkre, fiziológiai állapotunkra, és ezek továbbhatnak a viselkedésünkre.
Forrás: http://csaladgondozo.kerak.hu (Gyenesdiáson elhangzott előadások 2006-ban)
1. A házasság bibliai alapjai - Horváth Zsuzsa
2. A házastársak magatartás problémái- Frend László
További előadások (összesen 19)
A telefonos lelki elsősegély a másik ember meghallgatásának, befogadásának művészete. Érzékenység és differenciáltság, a másik embernek, minden megnyilvánulásának tiszteletben tartása. Az emberi kapcsolatok hiteles vállalása.
Mindez tűnhet kevésnek és teljesíthetetlenül soknak. Vannak "iskolák", melyek szerint azonnal a telefon mellé ülve, a másik emberrel beszélgetve, évek hosszú során át, komoly szupervíziós háttérrel ez az attitűd kialakítható. Mások szerint csak saját személyiségünk hosszú, fáradságos, tematikus képzési-tanulási folyamatában érhető el /H. Harsch, 1985/. Mi az utóbbi felfogáshoz állunk közelebb.
A teljes írás letöltése (PDF formátumban)
1981-ben lettem lelkész, s kezdettől tapasztalhattam, milyen felkészületlenül állok az emberi gondokkal terhelt világban. Sokat tudtam az ószövetség népéről, a szentekről, a filozófiáról és a dogmákról, de az emberekről, akikkel kapcsolatba kerültem, semmit sem tudtam. Hogy mit él át egy beteg, arról semmit sem hallottam; arról sem, hogy az embernek milyen nehéz önmagát megértenie.
A teljes írás letöltése (PDF formátumban)
Igei válaszok hívők és hitetlenek leggyakoribb kérdéseire.
A gondterhelt embereknek való segítségnyújtás nemcsak hivatásos lelkigondozók feladata, hanem minden egyes hívő emberé. Akár tudatosan, akár nem, szinte mindnyájan naponta részt veszünk mások lelkigondozásában. Barátunknak a házasságával van baj, szomszédunknak meghalt egy hozzátartozója, rokonunk megtudta, hogy rákos, fiunkkal vagy lányunkkal pedig arról kell beszélni, hogy mennyire elfogadhatatlan a viselkedésük — mindezek a lelkigondozói helyzetek megértést, együttérzést és személyes törődést kívánnak tőlünk.